Robogó történelem, a robogók eredete, kialakulásuk

1900 körül már adottak voltak a technikai feltételek egy főleg városi forgalomban használatos, takarékos és viszonylag kényelmes jármű megépítésére, de az első robogószerű szerkezetek zajosak voltak és gyengék. Egyébként is, mint oly sok más dologgal kapcsolatban, az elsőség eldöntése a robogó esetében is kockázatos, hiszen magának a robogónak a meghatározása sem egyszerű.

Talán az 1910-ben készített amerikai Motoped, vagy talán az 1914-től gyártott Autoped robogónak nevezhető, vagy az angliai ABC Skootamota (1920)?

A kezdeti időben valóban rollerek voltak, motoros rollerek, ahol a motor valamelyik kerék fölé került, a vezető állt, járművét betolással indíthatta. A gázt a kormányról lehetett szabályozni, a motor lánccal hajtotta  a kereket. 

Némelyiket ellátták segédkerékkel, hogy az indulás és a megállás során csökkenjen a borulásveszély. Később már fotelszerű üléseket és lábdeszkát használtak.

Ezek a járművek igazi scooterek voltak, tehát elektromos rollerek, hiszen amit angol nyelvterületen scooternek, rollernek neveznek, az nálunk robogóként ismert.

Az amerikai Ner-a-car (1921) már még inkább robogónak nevezhető, hiszen a hídvázra lemezkarosszéria készült, a hajtás pedig fokozat nélkül, dörzskerékkel volt megoldva. A különleges elsőkerék felfüggesztés már csak ráadás volt.

Az Unibus nevű robogó 1920-ban készült. A készítők kezdettől számítottak a női vásárlókra.

Fontos volt a nyitott váz, hogy szoknyában is illedelmesen ülhessenek. A társadalmi forradalom ilyen szempontból a robogó és a robogógyártók kezére játszott, az új vásárlói réteggel.

A rugózás a tízes-húszas években még nem volt divatban, mert túl drága lett volna a szerkezet és hiányoztak a megfelelő anyagok is.

A kis kerekeket használták már, de a rossz utakon praktikusabbak voltak a 21 col körüli méretű kerekek.

Turtleback volt a beceneve a Cushman tipusnak.

Variamatic nevű automatikus kuplunggal és erőátvitellel szerelték.

A húszas évek elején nagy kereslet alakult ki az olcsó közlekedési eszközök iránt. Németországban a háború utáni óriási infláció ellenére sorra alakultak a kis-motorkerékpár gyárak, akik egyszerű, kerékpár csővázba épített, 100 cm³ körüli motorral próbálták meghódítani a piacot.

Párizsban, 1921-ben alakult meg az első robogóklub. A nagy áttörés mégis a tengeren túlról jött. A gazdasági válság hatására jelentek meg az USA-ban a kis helyigényű, takarékos modellek, amiket jól tudtak használni a zsúfolt forgalomban.

A negyvenes években született a Crocker, Scootabout és az Auto Glide. Kétségkívül jobb motorok, fékek, váltók voltak akkoriban, tehát jobban használható és üzembiztosabb járművek voltak, mint elődeik. Az 1936-ban bemutatott Motor Glide 85cm³-es volt és 3500/min fordulaton 0,75 lóerős.

A Moto-Scoot 1938-ban jelent meg 1,5 lóerős Lauson Motive motorral, 45 km/h végsebességgel és 99 dolláros áron.
Ennél fontosabb esemény volt az 1937-ben, a Salsbury robogóiban megjelent fokozatmentes ékszíjhajtás, amit a mai napig használnak a robogókban!

Az amerikai robogómánia megihlette az olasz robogótervezőket is, elsőként a FIAT tervezett Olaszországban robogót. Le kell tehát számolni azzal a közhellyel, hogy a második világháború után a Piaggio gyár tulajdonosa kiállt az udvarra azon töprengeni mit is kezdjen a nyakán maradt bombázó-repülő kerekekkel. Így a Piaggio-Vespák gyártása kezdődött, nem a robogóké.

Már a második világháború alatt rengeteg robogót terveztek az olaszok, örültebbnél örültebb hadi célra. Még ejtőernyős bevetésre szánt modelljük is volt!

Hogy Európában miért Olaszországban kezdődött a robogóláz, arra az a magyarázat, hogy már a harmincas évek elejétől elindult a tervezés. Ehhez még hozzájárul az itáliai mediterrán éghajlat és az olasz mentalitás. Így születhetett meg 1946-ban a szerkezet, a robogó, hogy diadalútjára induljon.

A háború után a hadiüzemekből több is választotta a motorkerékpár gyártást: az angol BSA, a BMW és a belga FN is. Ide lehet sorolni a Piaggio-t is, amit, 1884-ben alapított Rinaldo Piaggio.

Piaggio-Vespa: rudazatos fékműködtetés, angol stílusú nyereg és sárvédőre szerelt lámpa (1946-ban 2484 darabot gyártottak belőle)
A Vespa sikeres konstrukciójának kialakulásában meghatározó szerepe volt a gyár repülőgyártó múltjának. Az acéllemezből készült önhordó héjszerkezet, a kormányra került kezelőszervek, az egykaros elsőkerék felfüggesztés, a motorral és váltóval egybeépített rugózó hátsó lengőkar mind kényelmesebbé és használhatóbbá tette a járművet.

Az első sárvédőn elhelyezett lámpa együtt fordult a kerékkel, a 100cm³-es motor pedig egy repülőgép indítómotorja volt. Zseniális az alkatrész választás. A sorozatgyártású Vespa motorjának teljesítménye 3,3 lóerő volt, a végsebessége 51 km/h óra körüli.

Amikor egy évvel később, 1947-ben megjelent az Innocenti Lambrettája két üléssel a Piaggio is követte, 1948-ban már kétüléses volt a 125ccm-es motor, 5,5 lóerővel.

1950-ben 100.000 Vespa és 44.000 Lambretta készült Olaszországban

1954-ben jött ki a Lambretta önindítós változata, a folyamatos fejlesztési harcnak köszönhetően fejlődött a robogó.

A robogómánia Japánban is gyorsan hódított, a FUJI 1946-ban dobta piacra a Rabbit modellt.

A Mitsubishi 1948-tól gyártotta Pigeon nevű szerkezetet.

A Honda 1964-ben jelentkezett az első robogóval a 220 ccm-es Juno KA nevű, 9 lóerős géppel.

A fejlődés rohamosan haladt, szinte minden országban gyártottak, terveztek valamilyen robogót.

Hazánkban a Panni nevű robogót 1953-tól gyártották. Kézi indítókarral lehetett berántani, a lámpafej burkolatba sebességjelző került, benzintartálya 5,7 literes volt. Végsebessége 45-50 km/h volt.

1958-ban kapott nyilvánosságot egy új konstrukció, ami a Tünde nevet kapta, egy 176-os Danuvia blokkal szerelt, 10 colos kerekű robogó.

A Panni robogót exportálták Belgiumba és Egyiptomba is, hírnevük nemcsak így nőtt, már akkor akadtak elszánt robogósok.

A hetvenes évekre alig néhány robogógyár maradt életben. A nehéz éveket Ázsiában vészelte át, ahol a mai napig a közlekedés kedvelt eszköze.

A műanyagok megjelenésével és a technológia általános fejlődésével a vezető japán gyárak (Yamaha, Honda, Suzuki) olyan megbízható és egyszerű alkatrészekből álló szerkezetet hoztak létre, amelyet a kereslet erősödésével egyre nagyobb számban adnak el a piacon.
 
A japán betörés felrázta az olaszokat és a nyolcvanas évek közepétől az olasz robogóipar a másodvirágzását éli. Nem feledkezhetünk meg az egyre jobb minőséget produkáló taiwani gyártókról sem, akik kedvező áraikkal hódítanak.